< VISSZA

Három királyok I-II. rész


magyar dokumentumfilm sorozat, 156 perc, 2013
magyar nyelven

Időpontok:

Rendező: Zsigmond Dezső

I. A rákok királya

Csukrán Mihály a szabolcsi Újfehértón él. Vagy harminc éve bokszbajnokságot nyert a Vasas csapatával, de ivott és verekedett, így hamar visszakerült a falujába. Rokkantnyugdíjából tartotta el a tsz-ből kisemmizett szüleit, szegényen éltek, mégis négy Guiness-rekordot állított fel. A maratoni távot például hétszázszor futotta le. Bosszantotta, hogy az újságok valami bolond franciáról cikkeztek, hogy micsoda eredményt ért el, ezért hát ő is megpróbálta. Hátrafelé, gumikötelezve. A falu sihederei először gúnyosan nevetve futottak utána, majd kifogyva a szuszból, halálos komolyan. Egy idő után az odalátogató idegen azt látta, hogy az egész falu hárafelé fut és gumikötelezik. Mihály épített is egy tornatermet, a szüleitől örökölt portán. A világ legfurcsább edzőterme ez: a fal drótból, a tető bádoglemezekből. Ki-bejár rajta a szél, de minden délután megtelik. A "ketrecben" fociznak, súlyt emelnek, egy srác súlyos vasrúddal traktorgumit püföl. Misi bácsi szerint ez elsőosztályú vállizomerősítő. Csupa szegénysorsú kamasz, akik ketrecükből Mihály segítségével szeretnének kitörni, hogy visszafordíthassák a visszafelé járó idő óra mutatóját. 

II. A láp királya

 "Most jobbra, most balra, most éles kanyar jön, itt meg kátyú lesz." A nagyecsedi utcákat kétüléses kerékpáron járjuk Szántó Sándorral, aki hátulról dirigál. Mindebben semmi különös nem lenne, ha a harminc év körüli, kétdiplomás fiatalember néhány éve nem vesztette volna el a szeme világát. Azóta vakon is megpróbál teljes életet élni, belevetette magát Ecsed híres néprajzába; szíjat fon, íjászkodik, táncol. Most épp a lápra igyekszünk: gyékényt vágunk, amiből szakasztókosár, lábtörlő, papucstojástartó készül. Sándort látókorában is ezer dolog érdekelte. Az Árvalányhaj néptáncegyüttesnek alapítója volt, s ma is járja, vakon. Táncos a sötétben. De hiába a megőrzött életszeretet, a boldogságra való képesség: hiányzik az ősz ezer színe, a húsleves aranykarikái, a táncpartner tekintete. Marad a láp sötétje, amiből mindig, minden pillanatban ki kell kecmeregni.

Hírlevél feliratkozás

Az Ismeretlen Uránia - kötet

Itáliai utazás 2023-24

Exhibition On Screen - 2023

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Események
FILM/ZENE: Johanna
2024.04.19 20:00 - 21:30
FILM/ZENE: Ennio Morricone
2024.04.20 16:00 - 18:45
FILM/ZENE: Annette
2024.04.21 19:00 - 22:00
FILM/ZENE: Testről és lélekről
2024.04.23 19:30 - 21:30
FILM/ZENE: TÁR
2024.04.27 19:00 - 21:40
Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató