Itáliai Utazás 2023/24

Sorozatunk hatodik évadában tizennégy új és klasszikus olasz filmmel folytatódik az utazás

2023. december 4. - 2024. június 10.

Helyszín: Díszterem

A kimeríthetetlen olasz filmkultúra remekeit és az olasz tájak sokszínűség felvonultató vetítéssorozatunk immár hatodik évadába lép. Júniusig a Budapesti Olasz Kultúrintézettel együttműködésben újabb 14 filmet vetítünk, amelyek révén Friulitól Szicíliáig és Lombardiától Abruzzóig keresztül-kasul bejárjuk Itáliát. Szokás szerint lesznek régi filmkincsek – mint Az éjszaka, amellyel a főszereplő Marcello Mastroianni születésének 100. évfordulóját ünnepeljük –, és lesznek újdonságok, melyek többsége csak itt látható majd. Három filmhez vendég is érkezik: december 18-án Gianluca Maria Tavarelli jön Szabadon című, 2003-as sikerfilmjével, amely romantikus komédia és érzelmes felnövéstörténet egyben. A későbbiekben nagy hangsúlyt kapnak a női rendezők munkái; ketten közülük személyesen is elkísérik filmjüket Budapestre. Március 11-én Isabella Ragonesével, a Rosa – A szirének dala című rendhagyó női portré alkotójával, június 10-én pedig Carolina Cavallival, az abszurd humorral átszőtt Amanda író-rendezőjével találkozhatnak nézőink. A filmeket kivétel nélkül eredeti nyelven, magyar felirattal vetítjük.

 

2023. december 4., hétfő 19:00
A család / La famiglia
olasz-francia játékfilm, 1987, 127’
rendezte: Ettore Scola

2023. december 18., hétfő 19:00
Szabadon / Liberi
olasz játékfilm, 2003, 113’
rendezte: Gianluca Maria Tavarelli
A vetítés vendége a rendező. / Con la partecipazione del regista

2024. január 5., péntek 19:00
Az éjszaka (12) / La notte
olasz-francia játékfilm, fekete-fehér, 1961, 122’
rendezte: Michelangelo Antonioni
100 éve született Marcello Mastroianni (1924-1996)

2024. január 15., hétfő 19:00
Elrabolták (12) / Rapito
olasz-francia-német történelmi film, 2023, 134’
rendezte: Marco Bellocchio
Premier előtti vetítés.

2024. január 29., hétfő 18:30
Szeptember / Settembre
olasz romantikus film, 2022, 110’
rendezte: Giulia Steigerwalt

2024. február 12., hétfő 19:00
A kiméra (16) / La chimera
olasz-francia-svájci film, 2023, 130’
rendezte: Alice Rohrwacher
Premier előtti vetítés.

2024. február 26., hétfő 18:30
Végtelenség / L’immensita
olasz-francia játékfilm, 2022, 99’
rendezte: Emanuele Crialese

2024. március 11., hétfő 18:30
Rosa – A szirének dala / Rosa: Il canto delle sirene
olasz dokumentumfilm, 2022, 52’
rendezte: Isabella Ragonese
A vetítés vendége a rendező. / Con la partecipazione della regista.

2024. március 25., hétfő 18:30
Fényes jövő (12) / Il sol dell’avvenire
olasz-francia film, 2023, 95’
rendezte: Nanni Moretti

2024. április 8., hétfő 19:00
A furcsaság / La stranezza
olasz történelmi film, 2022, 103’
rendezte: Roberto Andó

2024. április 22., hétfő 19:00
Franco Amore utolsó éjszakája / L’ultima notte di Amore
olasz bűnügyi film, 2021, 124’
rendezte: Andrea Di Stefano

2024. május 6., hétfő 18:30
Billy
olasz játékfilm, 2023, 97’
rendezte: Emilia Mazzacurati

2024. május 21., kedd 18:30
Vajon mi lesz? / Cosa sarà
olasz játékfilm, 2020, 101’
rendezte: Francesco Bruni

2024. június 10., hétfő 19:00
Amanda
olasz-francia játékfilm, 2022, 93’
rendezte: Carolina Cavalli
A vetítés vendége a producer. 

A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.

Együttműködő partnerünk a Budapesti Olasz Kultúrintézet.
A sorozat a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

Jegyár:
 2100 Ft
Kedvezményes jegyár: 1700 Ft

Kedvezménytípusok:
Diák-, pedagógus-, nyugdíjaskedvezmény (a pénztárban érvényesíthető)


Kapcsolódó műsorok

Itáliai utazás: A család

Ettore Scola kalsszikusával indul a Itáliai utazás újabb évada december 4-én

Itáliai utazás: Szabadon

A december 18-i vetítés vendége Gianluca Maria Tavarelli, a film rendezője

Itáliai utazás: Az éjszaka

(12)
Marcello Mastroianni születésének 100. évfordulója alkalmából

Itáliai utazás: A kiméra

(16)
Egy különös képességű ember története az etruszk sírok fosztogatóival /premier előtt április 12-én

Itáliai utazás: Végtelenség

Önéletrajzi ihletésű film Penélope Cruz főszereplésével február 26-án

Itáliai utazás: Szeptember

Három összefonódó történet az újrakezdésről, aminek révén elérheted a boldogságot

Itáliai utazás: Fényes jövő

(12)
Nanni Moretti filmje érzelmes önvizsgálat - szerelemről, alkotásról, politikai kiállásról

Itáliai utazás: A furcsaság

Szicília, 1920 - Luigi Pirandello váratlan helyzetbe kerül - 2024. április 8.

Itáliai utazás: Rosa - A szirének dala

Tisztelgés Rosa Balistreri palermói folkénekesnő és a női emancipációért folytatott harca előtt

Itáliai utazás: Franco Amore utolsó éjszakája

Franco Amore, milánói rendőr mindent elveszíthet utolsó szolgálati napjának éjszakáján

Itáliai utazás: Billy

Történet egy csodagyerekről, aki nehezen birkózik meg a felnőtté válás kihívásaival

Itáliai utazás: Vajon mi lesz?

Francesco Bruni önironikus, életigenlő filmje egy súlyos betegségből gyógyuló rendezőről

Itáliai utazás: Amanda

Amandának nincs barátja - legfőbb célja, hogy találjon/ Vendégek: Antonio Celsi és Malcom Pagani.

Hírlevél feliratkozás

Az Ismeretlen Uránia - kötet

Met 2024-25

Royal Ballet 2024/25

Exhibition On Screen - 2023

Tájoló mozi

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató