< VISSZA

Árva


magyar-francia-német-brit történelmi dráma, 132 perc, 2025
magyar nyelven

Rendező: Nemes Jeles László

Szereplők: Barabás Bojtorján, Waskovics Andrea, Gregory Gadebois

11.10-én, hétfőn vetítés 35mm-es kópiáról. 

Az Árva 1957 tavaszán, Budapesten játszódik. Az elbukott forradalom után a magyar társadalom nagy része a megtorlásoknak, a forradalmárok és ellenállók eltűnésének, a reménytelenségnek köszönhetően behódolt, és elkezdődött a több mint három évtizedig tartó Kádár-korszak. A 12 éves Andort édesanyja egyedül neveli, a fiú még bízik benne, hogy a háborúban eltűnt édesapja vissza fog térni. Egy nap megjelenik náluk egy férfi, aki azt állítja, hogy ő Andor apja. A fiú nem hajlandó apjának tekinteni az idegent. A férfi azonban beköltözik hozzájuk, és a fiú kénytelen leszámolni illúzióival. Miközben az anya és fia közötti szakadék egyre mélyül, Andor elhatározza, hogy bármi áron, de megmenti családját a férfitől.

A Nemes Jeles László rendezte Saul fia a magyar filmgyártás történetében soha nem látott díjesőben részesült. Többek közt 2015-ben elnyerte a cannes-i nagydíjat, majd első magyar alkotásként a Golden Globe-díjat, 2016-ban kiérdemelte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat, 2017-ben pedig a BAFTA díjat is – a Saul fia történelmet írt. Nemes Jeles legújabb, Árva című filmjét saját családja története ihlette.

Díjak: Velencei Nemzetközi Filmfesztivál 2025 Versenyfilm
Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál 2025 Versenyfilm

Bemutató dátuma: 2025.10.23.

Forgalmazó: Mozinet

»Nov. 9. – Vasárnap«
JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Díszterem

Emlékezés Varga Csabára

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Törőcsik Mari terem

Mindenki egyetért (16)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Csortos terem

Downton Abbey: A nagy finálé (12)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Fábri terem

Dalai Láma – A boldogság tanítása (12)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Fábri terem

Marielle mindent tud (16)

JegyvásárlásJegyrendelés13:30     Csortos terem

Kezdetek (16)

JegyvásárlásJegyrendelés14:00     Törőcsik Mari terem

Páva – Valódi vagyok? (16)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Díszterem

The Royal Ballet 2025/26 - Ferdinand Hérold: A rosszul őrzött lány

JegyvásárlásJegyrendelés15:30     Csortos terem

Árva (16)

JegyvásárlásJegyrendelés15:30     Fábri terem

Bonzsúr, Svájc! (12)

JegyvásárlásJegyrendelés16:00     Törőcsik Mari terem

Bölöni- Az erdélyi legenda (12)

JegyvásárlásJegyrendelés17:30     Fábri terem

EMBER MARADJ - Az Ákos-sztori. Eddig. (12)

JegyvásárlásJegyrendelés18:00     Csortos terem

Blue Moon (16)

JegyvásárlásJegyrendelés18:00     Díszterem

Csendes barát - Premier előtti közönségtalálkozós vetítés (16)

JegyvásárlásJegyrendelés18:30     Törőcsik Mari terem

Egyik csata a másik után (18)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Fábri terem

Bugonia (18)

JegyvásárlásJegyrendelés20:00     Csortos terem

Az utolsó viking (16)

Hírlevél feliratkozás

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első vetítés kezdete előtt fél órával.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató