Jackie Chan az Urániában / 2017. 04. 23.

Jackie Chan volt a Kínai Filmfesztivál megnyitójának díszvendége az Urániában

2017. április 23. 00:00 - 00:00

Helyszín: Díszterem

Jackie Chan volt a Kínai Filmfesztivál megnyitójának díszvendége az Urániában

Világsztárt fogadott filmszínházunk a Kínai Filmfesztivál vasárnap délutáni megnyitóján: testőröktől és rajongóktól körülvéve Jackie Chan is eljött az eseményre, amelyet együtt nyitott meg Balog Zoltánnal, az emberi erőforrások miniszterével, Csang Hung-szennel, a Kínai Állami Sajtó-, Kiadó-, Rádió-, Film- és Televízió Főhivatal miniszterhelyettesével és Tuan Csie-lung kínai nagykövettel.

Jackie Chan a Kung Fu Yoga című filmjének díszbemutatója előtti fogadáson találkozott Balog Zoltánnal, aki vicces karatemozdulattal üdvözölte. Számos szelfi is készült a harcművész filmsztárral, aki az Uránia vendégkönyvében is otthagyta bejegyzését. Az Uránia színpadjára lépve a közönségnek elmondta, hogy kínai-indiai koprodukcióban készült új filmjében ötvöződik a kínai és az indiai kultúra, a kung-fu és a jóga, a történet pedig megtörtént eseményt dolgoz fel. A Filmben egyébként Jackie Chan egy régészt alakít, aki indiai kolléganőivel Magadha kincse után ered. Beszéde végén egy tőle szokatlan alakításra is vállalkozott: elénekelt egy dalt a Magyar-Kínai Két Tanítási Nevű Általános Iskola diákjaival.

Balog Zoltán arról beszélt, hogy  "van egy közös nyelvünk kínaiaknak és magyaroknak, kínaiaknak és európaiaknak, és ez a közös nyelv nem más, mint a kultúra nyelve". A miniszter a két ország kulturális kapcsolatairól elmondta, hogy tavaly Bartók Béla műveit hallhatta a kínai közönség Sanghajban, 2015-ben az ősi Kína művészetét bemutató kiállítás nyílt az Iparművészeti Múzeumban, 2014-ben Munkácsy Mihály műveit láthatta a kínai közönség Sanghajban és Pekingben, ahol 2013-ban nyílt meg a Magyar Kulturális Intézetet.
Csang Hung-szen, a Kínai Állami Sajtó-, Kiadó-, Rádió-, Film- és Televízió Főhivatal miniszterhelyettese beszédében kifejtette, hogy a kínai filmművészet több mint 110 éves múltra tekint vissza és főként az elmúlt tíz évben nagy fejlődésen és reformon ment keresztül. Megjegyezte, hogy mára Kína a világ filmgyártó nagyhatalmává és a legtöbb mozivászonnal rendelkező filmpiacává vált.

A Filmfesztivál 2017. április 24-től április 29-ig tartott. Ideje alatt 2016-os év tíz legsikeresebbnek bizonyult filmjéből láthattunk kettőt: A Mekong-művelet / Operation Mekong című akció thriller 2016-ban (a Nagy Falat éppen megelőzve) a 3. helyen végzett a kínai mozi-pénztáraknál, míg a Megtalálni az igazit / Book of Love című romantikus komédia a 10. helyet szerezte meg magának ugyanebben a versenyben. Az Ősi folyók / Mountains May Depart pedig a 2015-ös Cannes-i Fesztivál versenyprogramjában debütált.

Jackie Chan dedikálta az Uránia emlékkönyvét
Jackie Chan dedikálta az Uránia emlékkönyvét

Hírlevél feliratkozás

Az Ismeretlen Uránia - kötet

Met 2024-25

Royal Ballet 2024/25

Exhibition On Screen - 2023

Tájoló mozi

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató